Hirdetés
Hirdetés

Túl sok a szex a médiában!

Címkék - amerikai, gyermekorvosok, interneten, kamaszok, média, média hírek, szex, televízióban, Túl sok a szex, újságokban
Túl sok a szex a médiában!
Az amerikai gyermekorvosok a közelmúltban felszólaltak a média káros hatásai ellen: véleményük szerint a televízióban, az újságokban és az interneten is túlzottan előtérbe került a szex, így a gyerekek minden, a testi érintkezéssel kapcsolatos ismeretet ezekről a fórumokról szereznek be. Éppen ezért azt javasolják, hogy a kiskorúak egészséges fejlődésének érdekében a törvényhozók szabályozzák szigorúbban a médiumokat.
Amerikában - és feltehetően a fejlett országokban is - jelenleg a média az első számú szexuális tanácsadó a kiskorúak számára, ez pedig nem feltétlenül egészséges dolog – mondta dr. Victor Strasburger. Ez nagyrészt a felnőttek hibája, hiszen kényelmetlennek érezzük azt, hogy leüljünk gyermekeinkkel, és megvitassuk a témát, ezért arra kényszerülnek, hogy a médiából tájékozódjanak – tette hozzá.


Média és szex: a szülőknek is van mit tenniük

A témával egy, a Pediatrics című folyóiratban megjelent tanulmány foglalkozott behatóbban. Ebben a szakemberek azt írják, hogy bizonyos szempontból természetes, hogy a gyerekek a médiához fordulnak szexuális tanácsokért, hiszen ezeken a fórumokon laza, hasznosnak vélt tanácsokat kaphatnak. Éppen ezért itt az ideje, hogy a szülők felvegyék a kesztyűt, és képesek legyenek hasonló hangon megszólítani gyermekeiket.

A megfelelő felvilágosítás azért is fontos, mert a tévében és a neten kevés szó esik a szexuális úton terjedő betegségekről és a terhesség elleni védekezésről. A filmekben és az újságokban az élvezeté a főszerep, ami felelőtlenné teszi a kamaszokat. Ezeken a területeken kellene hasznos tanácsokkal szolgálniuk a szülőknek, hogy megóvhassák gyermekeik testi és lelki egészségét.
Cikk nyomtatása
Oldalajánló
Vissza a hírekhez
Szólj hozzá a cikkhez
- 0 hozzászólás - 2010.09.03. 13:05

Szólj hozzá a cikkhez

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni. Ha még nem regisztráltál, most könnyen és gyorsan megteheted.

Bejelentkezés
Regisztráció
Eddigi hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás a cikkhez
Oldal tetejére
Vissza
Póló - Sláger, Danubius, veletek mindhalálig
Póló - Sláger, Danubius,...
megnézem
Póló - Tiltakozom, Danubius, Sláger
Póló - Tiltakozom,...
megnézem
Póló - Tiltakozom, rádiót akarok, Danubius, Sláger
Póló - Tiltakozom,...
megnézem
Póló - Veletek vagyok
Póló - Veletek vagyok
megnézem
Póló - Veletek vagyok
Póló - Veletek vagyok
megnézem