Brutális országblamázst követtek el Orbánék - Megint egy újabb változtatás amelyet az Orbán kormány hajt végre. Miért? Nem tudni az értelmét, de egy biztos, bakit baki hátán követnek el, legyen az IMF tárgyalás, futószalagon készülő törvények módosításai vagy éppen a legutóbbi kapitális baklövésük (amely ugyan esztétikai "csak") a hibás táblák kihelyezése.
Január 1-től Magyar Köztársaságról Magyarországra változik az ország hivatalos elnevezése, ezért ahol csak lehet - és pénz is van hozzá - lecserélik az országtáblákat. Tegnap Záhonynál kezdődött az áttáblázás - rögtön egy kapitális baklövéssel.
Az pusztán esztétikai kérdés, hogy kinek tetszett jobban a régi táblázás, vagyis egy nagy méretű piros-fehér-zöld tábla, közepén a címerrel, majd alatta az uniós csillagok közé írt Magyar Köztársaság felirattal.
Az új táblázásnál a nemzeti lobogót szimbolizáló tábla már csak az uniós szélességét éri el, nem fölé, hanem alá került, de ami a legdurvább: elrontották rajta a címert. A bal mező színezése ezüsttel kezdődik, holott vörössel kellene.
Az Alkotmány, illetve Magyarország Alaptörvénye - I) cikk (1.) bekezdés - értelmében is a címer: "hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szent Korona nyugszik."
További látványos - bár hibaként nem felróható - változás, hogy eltűnt a címer tetején lévő Szent Korona díszítéseinek színezése. Az új (hibás) címerábrázoláson a barna két árnyalata és egy bordó szín hivatott a korona kirajzolására.
Az már tényleg csak a kákán lévő csomó keresgélése, hogy a régi táblán a Szent Korona tényleg a pajzson nyugodhatott, az újon pedig - ha messziről egyben is látszik - néhány milliméternyi távolságra került egymástól a nemzeti szimbólum két része.
A hibák sora először az Index egyik olvasójának szúrt szemet. Azt egyelőre nem tudni, hogy a bakik híre eljutott-e az illetékesekhez. A záhonyi raktárban pillanatnyilag pihen egy jogilag teljesen korrekt címerrel szerelt nemzeti színű tábla...
Megint egy újabb változtatás amelyet az Orbán kormány hajt végre ...
Brutális országblamázst követtek el Orbánék
Az új táblázásnál a nemzeti lobogót szimbolizáló tábla már csak az uniós szélességét éri el, nem fölé, hanem alá került, de ami a legdurvább: elrontották rajta a címert. A bal mező színezése ezüsttel kezdődik, holott vörössel kellene ...
A régi táblán a Szent Korona tényleg a pajzson nyugodhatott, az újon pedig - ha messziről egyben is látszik - néhány milliméternyi távolságra került egymástól a nemzeti szimbólum két része
További látványos - bár hibaként nem felróható - változás, hogy eltűnt a címer tetején lévő Szent Korona díszítéseinek színezése. Az új (hibás) címerábrázoláson a barna két árnyalata és egy bordó szín hivatott a korona kirajzolására.