Lesz még Magyar Köztársaság !!!! Rohamrendőrök az Operánál - nem oszlik a tömeg. Civil kezdeményezésre, - a Jobbik kivételével - az ellenzéki pártok részvételével tartottak demonstrációt a kormány politikájának bírálói.
A tüntetés hivatalos befejezése utána a tömeg nagy része nem vonult el, hanem az Operaházhoz ment. Az MTI Hírcentrum tudósítója 20.35-kor a hirado.hu-t arról tájékoztatta, hogy a jelek szerint a rohamrendőrök hamarosan megkezdik a tömeg kiszorítását az Oktogon felé.
20 órára - miközben Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című költeményét hallgathatták a résztvevők - véget ért a demonstráció.
Háromnegyed 8 után nem sokkal Majtényi László, az ORTT volt elnöke, jogtudós beszédében azt mondta: az utca az alkotmányos erényeké, az Operaház a képmutatásé. A volt adatvédelmi biztos elszavalta a Szózat néhány sorát is, de nem pontosan idézte Vörösmarty költeményét.
A demonstráción beszédet mondott Iványi Gábor metodista lelkész is.
19.40 körül azt mondta: míg a tüntetők gyalog, villamossal érkeztek, vannak olyanok akik a második világháború óta nem használt földalatti alagúton jöttek az Operaházba. "Olyan biztonságos világot akarunk, ahol, ha a miniszterelnök az Operaházba akar menni, akkor főbejáraton mehet, nem alagúton", mondta a lelkész. "Magyarország, a Magyar Köztársaság Európa része és az is akar maradni. Az isten áldja meg a magyar köztársaságot" – kiáltotta beszéde végén Iványi Gábor.
19.30 körül Galkó Balázs színművész Orbán Ottó egy versét, A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról című művet szavalta el.
19.22-kor a rendezvény egyik szervezője lépett mikrofonhoz, és azt mondta, a tüntetők csaknem 100 ezren vannak. Mint mondta, a nagykörúton leállították a forgalmat a tömeg miatt. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Magyar Szolidaritás Mozgalom gyűjtést szervez a demonstráció ideje alatt, így arra kérte a jelenlévőket, támogassák a szervezeteket.
19:12-kor Szűcs Miklós festőművész mondott beszédet, melyben úgy fogalmazott: az alaptörvénnyel a Fidesz "feltette az i-re a pontot", és szerinte ezzel eltemette a harmadik Magyar Köztársaságot.
"Sok munka van ebben a másfél éves pusztításban; cirkuszt csináltak az Alkotmánybíróságból, a köztársasági elnöki intézményből, lenyúlták a magánnyugdíjpénztárakat, kiéheztetik a kultúrát, a sajtószabadságot megszüntették, az egyetlen ellenzéki rádiót is, lehetetlenné teszik a kisegyházakat, tönkreteszik az iskolákat, közpénzből finanszírozott színházat ajándékoznak náciknak", - fogalmazott a festőművész. Szűcs többek között azt is mondta, szerinte a kormány szemben menetel az unióval. "Nyomorult, hepciáskodó koszfészket csinálnak országunkból Európa közepén" - fogalmazott.
19.10-kor Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom társalapítója arról beszélt, hogy rég nem látott összefogás jött létre "az Operaház narancsos fantomjai ellen". Mint mondta: "az Operaház narancsos fantomjai halotti tort készülnek ülni ma este a köztársaság, a jogállam és a demokrácia fölött". Kónya Péter a miniszterelnököt a Titanic kormányosának nevezte, a tömeget pedig magának a jéghegynek.
"Olyan országban akarunk élni, ahol nem kell éhségsztrájkolni a sajtószabadságért, ahol nem kell visszamenőlegesen törvényeket hozni, ahol nem lehet területi alapon minimálbért bevezetni, és ahol nem kell féltenie az embereknek megszerzett javaikat - folytatta a szakszervezeti vezető. "Orbánék elfelejtették, hogy a hatalom a népé, vissza fogjuk szerezni tőlük" - zárta beszédét Kónya. Orbán nevének említésekor a tüntető tömeg az "Orbán, takarodj!" és "Diktátor, diktátor!" jelszavakat skandálta. Az MTI tudósítói nem sokkal fél nyolc előtt azt jelentették: a tömeg az Operától a Jókai térig ér az Andrássy úton. A tüntetők között megjelent Gyurcsány Ferenc volt kormányfő is.
Egy embert kiemeltek az ellentüntetők közül az Andrássy út és Nagymező utca sarkán - jelentették
kevéssel 19 óra után az MTI tudósítói, akik szerint folyamatos a lökdösődés a helyszínen. Beszámolójuk szerint a civilek által szervezett demonstráción az ellentüntetők közül többen eltakarták az arcukat, a rendőrök pedig sorfalat húztak a tüntetők és az ellentüntetők közé. A tüntetők oldalán az MTI tudósítói az MSZP frakciójának több tagját látták, többek közt Nyakó Istvánt, Ujhelyi Istvánt, Szekeres Imrét, Iváncsik Imrét. Az ellentüntetők közt Bertha Szilvia jobbikos országgyűlési képviselő tűnt fel.
Az Operaház közvetlen közelében, a kordon mellett szórakoznak az emberek, többeknél fáklya, magyar zászló látható - jelentette az MTI egy másik tudósítója. A vendégek sorra érkeznek az Operaház épületéhez, közben a tömeg folyamatosan szidalmazza a kormányfőt.
19.02-kor egy állampolgár lépett a színpadra. Egyebek mellett arról beszélt, hogy lesz még Magyar Köztársaság!
Fél hét előtt kevéssel nagyobb lökdösődés kezdődött a Nagymező utca sarkánál, ahol a civilek által szervezett tüntetésre érkező szocialistákkal keveredtek nézeteltérésbe szélsőjobboldali szervezetek tagjai - adta hírül az MTI. A közösen érkező szocialista képviselőket, köztük Szekeres Imrét és Nyakó Istvánt az utca sarkán álló szélsőjobboldali tüntetők közül többen elkezdték szidni, lökdösni, illetve volt, akit le is köptek.
A nézeteltérés szópárbajjal indult, az egy csoportban vonuló MSZP-seket szidni kezdték, illetve "Gyurcsány takarodj" rigmusokkal fogadták, közülük többen visszaszóltak és ők, illetve a környéken álló demonstrálók a "nácik haza" rigmussal válaszoltak. A szélsőjobboldaliak közül többen az egész arcukat eltakaró símaszkot viseltek, egyikőjük a lökdösődés közben egy fotós kezéből kiverte a fényképezőgépet. Ezután folytatódtak a tumultuózus jelenetek, de ekkor már a civilek közül rángattak többeket.
Kopiás Attila Steve civil aktivista
nem sokkal 19 óra előtt felsorolta a demonstrációhoz csatlakozott szervezeteket. Előtte azt mondta: történelmi jelentőségű ez a nap, mert sokan eljöttek, akik nem mindenben értenek egyet, de abban igen, hogy ezen az estén itt kell lenni.
18.47-kor a Magyar Fokhagyma Front kapott szót. A cinikus előadást prezentáló aktivista arra kérte a tömeget, hogy egyperces néma csenddel adózzanak elhunyt támaszaiknak, Oszama bin-Ladennek, Kim Dzsong Ilnek és Kadhafinak. A szónok az In fokhagyma veritas mondattal köszönt el.
A színpadon Bródy János is feltűnt.
18.35-kor a Pa-dö-dö énekelt, majd Nagy Navarro Balázs köszöntötte a tömeget: Jó estét Magyarország!, de mást nem mondott.
A Duna TV 18 órakor kezdődő Híradójának az MTI Hírcentrum tudósítója, Vígh András azt mondta: a rendőrség hermetikusan lezárta az Opera előtti területet, ide érkeznek majd az ünnepségre meghívott vendégek.
Az MTI
18.30-kor arról számolt be, hogy folyamatosan érkeznek a tüntetők az Andrássy útra. A távirati iroda tudósítóinak közlése szerint a tömeg az Opera előtt felállított színpadtól a Nagymező utcáig ér, az Oktogon felől folyamatosan érkeznek emberek. Mint beszámoltak róla: néhány tucatnyi ellentüntető gyülekezik a Nagymező utca és Andrássy út sarkán.
Már 15 órakor lezárták az Andrássy utatDélután 3 órakor lezárta a rendőrség az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és az Oktogon között. A Budapesti Közlekedési Központ közölte: a 105-ös autóbusz a tervek szerint a Podmaniczky utcán keresztül közlekedik; a 70-es és 78-as trolik pedig amíg lehet, járnak a Nagymező utcában. A földalatti délutántól nem áll meg az Operánál. Az Andrássy úton és az Opera térségében már reggeltől tilos parkolni.
A tüntettők azért választották az Andrássy utat, mert az Operában ünnepi gálaestet rendeznek az új alaptörvény életbelépésének alkalmából. A 20 órakor kezdődő rendezvényre állami vezetőket, közéleti szereplőket, valamint operarajongókat hívtak meg, az esemény 13 millió forintos költségét az állam biztosítja.
Fokozott rendőri jelenlétet kér az LMPAz LMP fokozott rendőri figyelmet és jelenlétet tart szükségesnek az Operaház környékén, mivel oda hétfő estére két, egymással ellentétes célú tüntetést is bejelentettek. Szél Bernadett, az LMP szóvivője hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza: pártja mindenkit arra kér, hogy nyugodtan, békésen mondja el véleményét a kormány politikájáról.
"Reméljük, hogy olcsó politikai célok érdekében senki nem fog konfliktust provokálni, a rendőröket vagy más békés tüntetőket megtámadni" - írja.
Az ellenzéki párt szerint a Belügyminisztériumnak és a rendőrségnek mindent meg kell tennie, hogy a két, egymáshoz közeli időpontban és helyszínen bejelentett demonstráció békés legyen, de gondoskodniuk kell arról is, hogy mindenki a gyülekezési jognak megfelelően tüntethessen.
A Jobbik nem lesz ottA Jobbik egyetlen rendezvényen sem vesz részt, amely összefüggne a hétfő esti operaházi gálaesttel. Az ellenzéki párt szerint a társadalmi, szociális és gazdasági katasztrófa elkerülésének módja nem jelentheti a köztársaság eszméje és a demokrácia melletti "álságos tüntetést" azokkal, akik korábban lábbal tiporták a demokratikus jogokat.
Mirkóczki Ádám, a párt országgyűlési képviselője és szóvivője hétfőn közleményben hangsúlyozta: elfogadhatatlannak tartják, hogy a Fidesz 13 millió forintot költ a "maga és szűk holdudvara operaházi szórakoztatására", miközben soha nem látott terhek érik a magyar embereket. A Jobbik szóvivője szerint pártjának azért sincs helye az Operaház elé hirdetett tüntetésen, mert azon a "liberális anarchisták" mellett jelen lesz Gyurcsány Ferenc is, aki maga ugyanígy ünnepelt baráti körével, amíg hatalmon volt.
Fidesz: káoszt csinálnak a "gyurcsányi gyűlöletkeltők"Selmeczi Gabriella szerint a magyarok a választások idején világossá tették: nem kérnek a gyűlöletből. A Fidesz szerint hétfő este világossá válik: míg a nemzeti ügyek kormánya az emberek felhatalmazása alapján kijavítja a Gyurcsány-korszak hibáit, addig az "országot tönkretevő gyurcsányi gyűlöletkeltők" rendetlenséget, káoszt csinálnak és törvénytelenségre buzdítanak.
Selmeczi Gabriella, a vezető kormánypárt szóvivője hétfőn, az MTI-hez eljutatott közleményében úgy fogalmaz: a "Gyorskocsi utcaiak továbbra is a gyurcsányi gyűlöletkeltést folytatják, és Magyarország kárát akarják".
Az nem demokrata, aki szerint csak akkor van demokrácia, ha ő van hatalmon: ideje lenne, hogy a szocialisták is elfogadják az emberek döntését - közölte a szóvivő, rögzítve azt is: a magyarok korábban egyértelmű döntést hoztak arról, hogy nem kérnek a gyűlöletből és a széthúzásból.
MSZP: a demonstrálók nem rontanak a gálaest vendégeireAz Andrássy útra tervezett civil tüntetés célja a sokaság megmutatásával elérni, hogy a kormány hagyjon fel jelenlegi politikájával. Az MSZP szerint az Operaház előtti, hétfői demonstráció résztvevői nem kívánnak rárontani a gálaestre érkezőkre, csupán sokaságuk megmutatásával akarják elérni, hogy a kormány hagyjon fel jelenlegi politikájával.
Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, az Andrássy útra tervezett civil tüntetés célja az "Orbán-rezsim megbuktatása" és arra kérte a demonstráción résztvevő politikai erőket, hogy ne akarjanak saját üzenetekkel kitűnni, hanem valamennyien csupán azt fejezzék ki: lesz még Magyar Köztársaság.
Civil szervezetek demonstrációja - Rohamrendőrök az Operánál: nem oszlik a tömeg ...