Egy határig védené az újságírók titkos informátorait és véleményét a Fidesz, de még mindig nem egyértelmű, mit kezdene a bloggerekkel - derül ki a párt szakpolitikusa által a médiaszabályozásról szóló törvényhez benyújtott utolsó módosító javaslatokból. Az MSZP javaslatai alapján számos dologban egyetért a Fidesszel, az LMP viszont aggódik többek között a borreklámokért, a KDNP-s Pálffy István pedig a családok védelmét erősítené meg.
A kedd délután négy órai határidő előtt pár órával visszavonta a médiaszabályozásról szóló törvényen finomító javaslatait a fideszes L. Simon László, és újabb módosításokat nyújtott be a tervezethez. A fideszes képviselő szerint azért volt szükség a változtatásra, mert a törvényjavaslatot megtárgyalták több médiaszakmai szervezettel, és a megbeszéléseken olyan új szempontok fogalmazódtak meg, amelyek még nem szerepeltek a júniusi javaslatokban. Az új módosítók több helyen pontosítják a korábbi javaslatokat, néhány az újságíróknak kedvező szabályt is tartalmaznak, ugyanakkor néhány helyen a visszavont módosító indítványoknál szigorúbb szabályt vezetnének be.
A fideszes Rogán Antal és Cser-Palkovics András által benyújtott médiacsomag két részét - az alkotmánymódosításról és a médiát felügyelő intézményekről szóló javaslatokat - már a nyári szünet előtt elfogadta a parlament, de a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényjavaslatot a részletes vita után az őszi ülésszakra hagyták.
A javaslatot már a parlamenti vita előtt több bírálat érte (erről részletesen itt olvashat). Az [origo] korábbi információi szerint a Szalai Annamária vezette szakértői csoport által megalkotott szabályozással a fideszes poltikusok sem voltak teljesen elégedettek, ezért már a benyújtás után, de még a parlamenti vita előtt tucatnyi módosító indítvánnyal igyekeztek a legtöbbet támadott részeket tompítani.
L. Simon László, a kulturális és sajtóbizottság fideszes elnöke akkor javaslatot tett többek között annak a sokat bírált ötletnek az elhagyására, amely lehetővé tette volna a vélemények helyreigazítását, a helyreigazításig határidők lerövidítésére és arra, hogy maradjon ki a törvényből az a tájékoztatási kötelezettség, amely alapján minden tévéadónak híradót kellene sugároznia.
Cikk nyomtatása
Oldalajánló
Vissza a hírekhez
Szólj hozzá a cikkhez
- 0 hozzászólás - 2010.09.01. 16:05