Hirdetés
Hirdetés

Bebiztosították a Neo-t és a Class FM-et

Címkék - Bebiztosították a Neo-t és a Class FM-et, Danubius és a Sláger Rádió, frekvenciapályázat, médiatörvény, ORTT
Bebiztosították a Neo-t és a Class FM-et
A Neo és a Class FM jogszerű működését biztosító pontot rejtettek el egy módosító javaslattal a médiatörvényben a csütörtöki zárószavazás előtt. Erre a jobbikos Novák Előd hívta fel a figyelmet még a javaslat záróvitájában. Az elfogadott módosítás szerint csak a műsorszolgáltató által elkövetett jogsértés esetén lehetne felbontani a műsorszolgáltatási szerződést.
Az új törvényben mindez úgy szerepel: "azonnali hatállyal kell felmondani a szerződést, ha a szerződést nem lehetett volna megkötni, és a - kizárólag a műsorszolgáltató által előidézett - jogsértő állapot még fennáll". Az eddig hatályos jogszabályban még az állt: "Azonnali hatállyal kell felmondani a szerződést, ha a szerződést nem lehetett volna megkötni, és a jogsértő állapot még fennáll".

Ez a passzus vélhetően épp a múlt héten, a Danubius és a Sláger Rádió kontra Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) perek miatt kerülhetett a törvénybe. A Fővárosi Ítélőtábla múlt héten mondta ki jogerősen, hogy a Sláger helyén működő Neo FM és a Danubius frekvenciáján működő Class FM pályázatát el kellett volna utasítani, vagyis jogellenesen járt el az ORTT. (Igaz, a bíróság elutasította azt a kérvényt, hogy a nyertes pályázókkal megkötött műsorszolgáltatási szerződések tekintsék semmisnek és állítsák helyre az eredeti állapotot.) Szakértők szerint a hatályos törvény alapján egyértelmű, hogy a testületnek kötelessége felbontani a szerződést, a Neo és a Class FM vezetése szerint erről szó sincs, jogszerűen működnek. A módosítással a kérdést most egyértelművé tette a kormány, hiszen a jogsértést az ORTT és nem a műsorszolgáltatók követték el.

Egy másik változás is az utolsó pillanatban került a törvénybe. A kormány megválik a Műsorszolgáltatási Alap vezetőjétől úgy, hogy a testület élén igazgató helyett ezentúl vezérigazgató álljon. A jogszabály szerint a Műsorszolgáltatási Alap helyett eztán Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap jön létre, amelynek élére így új vezetőt neveznek ki. A módosításokat az utolsó pillanatban nyújtotta be a kormány, pedig a zárószavazás előtti módosító indítványokkal csak koherencia-zavarra hivatkozva lehetett így tenni. Egyik változtatás sem ilyen, hanem teljesen új pontokat hoznak a szabályozásba.
Cikk nyomtatása
Oldalajánló
Vissza a hírekhez
Szólj hozzá a cikkhez
- 2 hozzászólás - 2010.07.24. 08:18

Szólj hozzá a cikkhez

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni. Ha még nem regisztráltál, most könnyen és gyorsan megteheted.

Bejelentkezés
Regisztráció
Eddigi hozzászólások
Marci2010-07-24 19:54:12 | #156
Marci

Öcsém.. új kormány - megszokott korrupció. Well done! Szomorú.. erre akarnék hazaköltözni külföldről?

Imrus692010-07-24 11:37:36 | #155
Imrus69

ez olyan, mintha a kómás beteg lélegeztető gépét kirántanák a konnektorból. hogy lehet ilyen mocsok a parlamentnek nevezett ingyenélők társasága? slagerfan.hu

Oldal tetejére
Vissza
Póló - I love Sláger
Póló - I love Sláger
megnézem
Póló - No Danubius? No Sláger? Tiltakozzunk!
Póló - No Danubius? No...
megnézem
Póló - Rádió aktív vagyok, Danubiust akarok
Póló - Rádió aktív...
megnézem
Póló - Rádió aktív vagyok, Slágert akarok
Póló - Rádió aktív...
megnézem
Póló - Rádiót akarunk
Póló - Rádiót akarunk
megnézem