Veszprém vagy Somogy megye? Erről szavaztak vasárnap Balatonvilágoson. Ha a település választópolgárai úgy döntöttek volna, a két megye határán fekvő község az eddigi Veszprém megye helyett a jövőben Somogyhoz tartozna. Ennek fő előnye a világosiak számára az lenne, hogy a negyven kilométerre lévő Balatonfüred helyett a jóval közelebb lévő Siófokra kellene csak utazniuk, ha hivatalos ügyeket intéznek. Azonban a szavazók sokan voltak, de nem elegen.
Az önkormányzat korábban már végzett felmérést ezzel kapcsolatosan, akkor a helyiek csaknem háromnegyede támogatta a megyeváltást.
A megyeváltás egyben járásváltást is jelentene, hiszen ha a település Veszprém megyében marad, akkor Balatonfüred járási központhoz tartoznak majd, ami háromszor olyan messze van, mint a Somogy megyei Siófok.
„Siófok egy nagy város, annak a vonzáskörzete azért mindig jobb, hiszen a közlekedési kapcsolat vonattal, autóbusszal, négy közúton lehet elérni, tehát semmiféle akadálya nincs a városközpont elérhetőségének” - fogalmazott az ATV-nek Fekete Barnabás, Balatonvilágos független polgármestere.
Ha a népszavazás eredményes lett volna, a megyeváltás a törvény szerint 2014-ben történhetett volna meg. Az MTI esti híradása szerint azonban az alacsony részvétel miatt érvénytelen a népszavazás, így Balatonvilágos marad Veszprém megyében. Az 1217 választópolgárból 538-an szavaztak. 426-an igennel, 107-en nemmel, öten érvénytelenül.
Az érvénytelenség a tavalyi fideszes törvénymódosításnak köszönhető. Előtte, 1997 óta ugyanis az érvényességhez elég volt, hogy az összes választópolgár több mint egynegyede egyféleképpen szavazzon, márpedig most az összes választópolgár több mint harmincöt százaléka igennel szavazott.