A közmédia szolgálja a közösséget! - Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

- Sok téma felmerült a választások előtt, hogy az új, Fidesz vezette kormánynak például a gazdaság talpra állításáért miket kell tennie. A médiá­ról nem sok szó esett, miért kellett mégis ilyen gyorsan hozzálátni az új szabályozáshoz?

- Időszerű volt már ez a kérdés. A médiával kapcsolatos törvénykezés 2007-ben kezdődött, akkor fogadta el a digitális átállásról szóló törvényt a korábbi parlament. Ezután többpárti vita indult a tartalomszabályozásról, amely azonban megrekedt. Minden politikai erő érezte, hogy a helyzet tarthatatlan. Szükségessé vált a minél előbbi beavatkozás, hiszen a közszolgálati média intézményrendszere szinte teljesen összeomlott, finanszírozása és szerkezete kaotikussá vált. A sajtó- és a médiatörvény is elavult, nem tudják a mai viszonyokat lekövetni, ráadásul már tavaly decemberben be kellett volna építeni bizonyos európai uniós irányelveket. A digitalizáció érdekében is változtatni kellett, s ez nem pusztán technológiai, tartalmi kérdés is.

- Mégis, mintha kicsit visszavettek volna a tempóból, hiszen a most részletes vitára kerülő médiaalkotmányt eredetileg szintén a nyár közepén fogadta volna el az Országgyűlés. Mi a lassítás oka?

- A jogalkotónak jól felépített koncepciója volt, hogyan, milyen sorrendben szeretné a szabályozást végrehajtani. Hogy ez gyors-e vagy lassú, megítélés kérdése. Szerintem már évekkel ezelőtt kellett volna változtatni, ezt jogalkalmazóként a bőrömön éreztem. A hatályos törvény számos problémát egyszerűen nem tud kezelni.

- Miért kellett ilyen sok részterületet egy hatóság alá szervezni?

- Ha a szabályozási terület egységesül, szükséges, hogy kövesse a hatósági munka is. Az ügyfeleknek, a piacnak is jobb, hogy nem kell több helyen nyilvántartásba vetetniük magukat, nem kell több szervvel kapcsolatot tartaniuk. Ráadásul költséghatékonyabb lesz a működés is.

- A költséghatékonyság az oka, hogy a közszolgálati médiumok közalapítványait is összevonják?

- Ez is egy ok, de nem a legfontosabb. A közszolgálati intézményrendszer tizenöt évvel ezelőtt kitalált elemei egy korábbi „világban” értelmesnek tűnhettek, de a szisztéma alapjaiban bukott meg. A politikai erők az egypártrendszer után okkal feltételezték, hogy egymás kezére kell figyelni. Ám ez mára odáig vezetett, hogy működésképtelen lett a rendszer. A fékek és ellensúlyok víz alá nyomták az intézményeket. Valójában senki nem azt végezte, ami a dolga. Csaknem százötven politikai delegált és civil irányította, felügyelte a közmédiumokat, de valójában semmibe se tudtak beleszólni.

A politikai delegáltak, a tulajdonos által felállított felügyelőtestületek a gazdálkodásra alig tudtak hatást gyakorolni. A nagy nehezen megválasztott elnökök teljesen a maguk képére formálhatták az intézményeket, anélkül, hogy a társadalmi megrendelő, a közösség, a nemzet a saját érdekeit érvényesíteni tudta volna. A civilek üzleti tervről, mérlegről döntöttek, ellenben abba, hogy milyenek legyenek a műsorok, nem szólhattak bele. Sok testület, sok fizetett ember volt tehát, mégis ellenőrizhetetlenül működött az egész, lebénítva magát.

- Kevés pénzről, rosszul működő közmédiumokról hallottunk az elmúlt években. Az új közszolgálat működőképes lesz?

- Az intézmények végre azzal foglalkozhatnak, ami a dolguk: minőségi tartalom előállításával. Az nem feladatuk, hogy a vagyongazdálkodással törődjenek, irodákat adjanak bérbe, az adófizetők pénzéből feleslegesen kössenek le terjesztési kapacitásokat, amelyeket aztán sohasem lehet kihasználni. Az állam nem versenyeztetheti saját intézményeit, hanem hatékonyan kell működtetnie azokat, hogy az emberek megfelelő tájékoztatást kapjanak.

- A rendbetételnek nem mond kicsit ellent az a felvetése, hogy a távirati iroda szolgáltatásait ingyenessé kellene tenni?

- Nem luxus az, hogy a hírügynökség az előállított hírek csupán tíz százalékát teszi nyilvánossá? Sajátos az a megközelítés, amely üzleti bevételnek tekinti, ha az állam az egyik zsebéből a másikba teszi a pénzt. Az MTI kereskedelmi bevétele eltörpül az állam és annak intézményei által befizetett díjakhoz képest. Az ingyenesség ráadásul nemcsak azt jelenti, hogy bárki hozzáférhet a hírekhez, hanem azokat fel is tudja használni. Tehát a Magyar Hírlap is szabadon közzétehetné ezeket, természetesen a forrás megjelölésével. Nem az lenne a cél, hogy ha már az állam sok pénzért értékes tartalmat állít elő, akkor az minél többekhez eljusson? Amúgy uniós irányelv szerint szét kell választani a közszolgálati tevékenységet a kereskedelmitől. Egy nemzeti hírügynökség ne bulvárhíreket gyártson, ne irodákat adjon bérbe, hanem a feladatával foglalkozzon, azaz ellenőrzött forrásokból származó híreket minél jobb minőségben állítson elő. Ezeket aztán minél több emberhez juttassa el, még a határon túlra is.

- Az NMHH elnökeként egyik első megnyilvánulásában a kereskedelmi tévék gyakorlatát kárhoztatta. A kevéssé színvonalas műsorok emblematikus darabjának számító Mónika-show és Joshi Bharat kapcsán reményét fejezte ki, hogy „a jövőben a műsorkészítők igényesebbek lesznek magukkal szemben”. Az elmúlt években azonban éppen azt tapasztaltuk, hogy a köztelevíziók úgy próbálták felvenni a versenyt, hogy egyre bulvárosabb, mondhatnánk, igénytelenebb műsorokkal álltak elő.

- A jogalkotó olyan körülményeket szeretne teremteni, hogy a közszolgálati tartalom valóban közösségépítő legyen. Nyilván csak a gyakorlatban derül ki, hogy a szabályozás alkalmas-e erre, mindenesetre új elemek kerültek be az eddigiek közé. Létrejön a közszolgálati kódex, amely tartalmazza majd, hogy a közszolgálati médiumoknak mi a feladatuk és a hivatásuk. Azért lesz a tizennégy civilszervezetből álló Közszolgálati Testület, hogy ellenőrizze a kódex előírásainak betartását, védje a közszolgálati médiumok függetlenségét és a tartalom minőségét.

- Ez azt jelenti, hogy a Médiatanács súlyosabban büntet majd, mint korábban az ORTT, amely a néhány órás elsötétítésekkel nem sok célt ért el?

- E tekintetben nem is a szabályozással volt gond, mert az például a kiskorúakat elég szigorúan védte. A probléma a következetlen jogalkalmazással volt. Mind a Médiatanácsban, mind a bírósági munkában arra lenne szükség, hogy hatékonyabb és következetesebb döntések szülessenek. Ne kelljen éveket várni, hogy végre valami jogerőre emelkedjen, miközben a határokat régen tovább feszegette már egy-egy szolgáltató.

- Sok más mellett az új struktúra egyik legvitatottabb pontja éppen a Médiatanács, amelybe kétharmados parlamenti többsége birtokában gyakorlatilag csak a Fidesz delegál majd tagokat.

- Nézze, a választók áprilisban úgy döntöttek, hogy egy politikai erőt támogatnak. Ez a demokrácia, és ezt tudomásul kell vennie a vesztesnek is. Mellesleg olyan félelemről beszélünk, amely az elmúlt évek hatalomgyakorlásából ered. Végre bizalomra lenne szükség. A demokrácia azt is jelenti, hogy szabadon lehet tévécsatornát, rádiót indítani, lapot alapítani, hogy az internetről ne is beszéljünk. Olyan végtelenül szabad a médiavilág, nem kellene rettegni attól, hogy egy testületbe honnan verbuválódnak emberek.

- Pedig még nemzetközi tiltakozást is kivívtak maguk ellen.

- Jól látszik, hogy szervezett akcióról van szó. Kapcsolatrendszereket bevetve olyan szervezeteket szólaltatnak meg, amelyek csak akkor szoktak megnyilvánulni, amikor mozgósítják őket. Ön szerint életszerű az, hogy a Washington Post újságírója azzal kel fel egyik reggel, hogy én ma a magyar médiaszabályozásról szeretnék írni? Amelynek egy részét még el sem fogadta a magyar parlament, és egy sora sem jelent meg angolul. Sokak érdeke a káosz fenntartása, de komoly politikai erőnek szerintem csak az lehet a célja, hogy végre rend legyen a területen.

- A szabályozást igencsak időszerűvé teszi, hogy az internetet a kilencvenhatos médiatörvény idején még alig ismerte és használta valaki nálunk. Mára viszont mindennapjaink része lett. A sok tévhitet oszlassa el, kérem: milyen értelemben terjed ki a médiaszabályozás a webes felületre?

- Alapelv, hogy ami offline tilos, az online is tilos. Ma egy napilap nyomtatott változatára kiterjed a szabályozás, míg internetes változatára nem. Egy tévéműsort lehet szankcionálni, ha ugyanezt az interneten közlik, akkor nem. Természetesen az internet összes felületét nem érintheti a szabályozás, csak egy nagyon szűk, meghatározott részét. Eltérő szabályokat kell alkalmazni egyes felületekre, de vannak olyan típusú törvénysértések, amelyeket mindenhol meg kell állítani. Gyűlöletkeltés vagy a kiskorúak védelme esetén kifejezetten élni kell a korlátozó eszközökkel. A gyakorlatban mindez akkor kristályosodik ki, ha megszületik a törvényjavaslat, amely az ősszel kerül a parlament elé.

- Sokat cikkeznek a regisztrációról is. Mit kell érteni ez alatt?

- Számos weblap esetében előfordul, hogy belépéskor regisztrálnunk kell. Ennél lényegesen nagyobb adminisztrációs terhet nem fog jelenteni a szabályozásban előírt regisztráció sem. Magát komolynak tekintő internetes felületek most is bejegyeztetik magukat.

- Mi a helyzet a külföldi szerverekről sugárzott tartalmakkal? Egyesek már lex Kuruc.infóként emlegetik a törvény eme passzusát.

- Mítosz, hogy az interneten nem lehet megfogni a törvénysértő tartalmakat. Ha például valaki pedofil oldalakat terjeszt, akkor nemzetközi együttműködéssel az erre illetékes hatóságok megtalálják, letörlik, és megfelelő büntetést varrnak az elkövető nyakába. Szabályozás eddig is létezett, az erre irányuló igény legerősebben egyéni jogsérelem, például szerzői jog esetében jelent meg. Itt az ideje, hogy a tartalomszabályozás új hangsúlyt kapjon, hogy ne pusztán individuális érdekek, hanem közösségi célok testesüljenek meg benne.